2016. szeptember 16. Death and Life of JFD, Hírek

Xavier Dolan már heteket töltött a The Death and Life of John F. Donovan forgatásával a nyár folyamán, mely az első angol nyelven forgatott filmje. Ezúttal bejelentésre került, hogy idén november helyett a forgatások csupán egy hosszú szünet után fognak folytatódni 2017 tavaszán. Ez azt is jelenti, hogy a film nem fog elkészülni a következő Cannes-i Filmfesztiválra, mely 2017. májusában lesz megtartva. Viszont Xavier Dolan úgy látszik, ezt nem is bánja.

Dolan azt nyilatkozta, hogy a The Death and Life of John  F. Donovan forgatása eddig hihetetlenül stresszes volt számára. Ez a film az eddigi legnagyobb projektje olyan színészgárdával, mely jól ismert hollywoodi színészeket is tartalmaz, mint például Kit Harington, Jessica Chastain, Natalie Portman and Susan Sarandon.

“Kemény volt a megfelelő felkészülés hiánya miatt – mondta Dolan – nem az a célom, hogy időben befejezzem. Hanem az, hogy egy jó filmet készítsek. De nincs annál rosszabb, ha nincs elég idő rendesen felkészülni. Minden nap megfizettük az árát. Novemberben kellett volna befejeznünk a filmet, de amikor visszatértem Cannes-ból, kijelentettem, hogy belehalnék, ha akkor kéne befejeznünk. Úgy éreztem, hogy se fizikailag, sem érzelmileg nem lennék képes rá.”