2016. július 17.

Mint tudjuk, Xavier Dolan éppen legújabb filmjét forgatja, a The Death and Life of John F. Donovant, melyben Kit Harington fogja alakítani a címszereplőt. Mivel nem valószínű, hogy mostanában hallunk valamit a színészről, így ebben a bejegyzésben most próbáltam mindent összegyűjteni, amit eddig a filmről és a készítéséről tudunk.

A film a 2000-res évek elején játszódik, középpontjában pedig címszereplő, John F. Donovan áll, egy amerikai tévésztár, aki a húszas évei végén jár, valamint egy fiatal angol színészjelölt, Rupert Turnerrel való levelezése. Életük drámai fordulatot vesz, amikor levelezőtársi kapcsolatuk nyilvánosságra kerül, főleg alaptalan feltételezésekkel, mely Donovant bukásra ítéli. Tíz évvel később Rupert Turner visszaemlékszik kapcsolatára régi példaképével egy interjú során.

  • 2017-ben fog a mozikba kerülni
  • A forgatások 2016 júniustól novemberig fognak tartani
  • Kit karaktere valószínűleg házas, ezt pedig mi sem bizonyítja, minthogy a forgatáson készült lesifotókon jegygyűrűt visel az ujján.
  • Kit amerikai angol akcentussal fog megszólalni benne
  • Kit mellett olyan nagy nevek fognak szerepelni még a filmben, mint Adele, Natalie Portman vagy Jessica Chastain
  • Dolan első angol nyelven forgatott filmje
  • Az eddig megjelent poszterek közül csak az egyik hivatalos, mégpedig ez.

Még több képet és bejegyzést a Death and Life of JFD kategóriában találhattok a filmről.


Szólj hozzá a bejegyzéshez