2017. október 21. Gunpowder, Interjú, Videó

Ezúttal a BBC készített egy interjút Kit Haringtonnal a Gunpowder kapcsán, aki örömmel számolt be élményeiről, illetve arról, milyen új dolgokat fedezhetett fel a projekt készítése során, melyben nem csak színészként, hanem producerként is tevékenykedhetett. Az alábbiakban megtekinthetitek a teljes videós interjút a drámából kiemelt képkockákkal együtt, valamint elolvashattok egy részletet belőle lefordítva.

“Imádok producerként részt venni ebben a projektben, a keletkezésétől fogva, az ötlet kitalálásától kezdve a nagyszerű író és rendező megtalálásán és a színészválogatáson át mindenben részt vehettem. Most már megértem, milyen az, amikor valaki azt mondja egy munkájára, hogy ez az én baby-m. Nagyon büszke vagyok rá, és nagy izgalommal tölt el, hogy létrehozhattuk ezt a drámát. Még mindig olyan, mintha egy álom lenne. Nagyon élveztem, hogy az egész készítése során minden döntésben részt vehettem. Egy bizonyos tulajdonjog féleség érzést is adott ez, amit színészként nem igazán találtam meg, illtve valamiféle kényelmet is adott az alakításomban, és az egész termelés folyamán.”