Nem kellett sokat várnunk, és meg is jelentek az első lesifotós képek Kitről, amint Montreal utcáin a The Death and Life of John F. Donovant forgatják. A fotókon a színész szakálla nélkül látható különböző, de főleg melegítő öltözékben. Kit mellett számos képen látható Emily Hampshire is, akinek a szerepe egyelőre még ismeretlen a filmben. Összesen 15 kép került fel a mi Kitünkről a galériába, melyeket már meg is tekinthetitek.

2016. június 30. Death and Life of JFD, Hírek

A Doctor Faustus utolsó előadása június 25-én volt megtekinthető a Duke of York’s Színházban, Kitnek azonban levegőt venni is alig volt ideje, ugyanis 26-án, vasárnap máris utazott a kanadai Motrealba forgatni következő filmjét, a The Death and Life of John F. Donovant. Ezt mi sem bizonyítja, minthogy a városban lévő rajongók máris megtalálták őt: egyeseknek sikerült közös képet készíteni vele, míg egy másik rajongó lekapta őt a forgatásra készülődve.

A forgatási képen Kitet ismét a szakálla nélkül láthatjuk – az itt felvett jelenetekben így biztos szakáll nélkül fog szerepelni, a film többi részéről ezt még nem tudjuk biztosan kijelenteni. A filmről egyelőre, csupán annyit tudunk, amit Xavier Dolan árult el az egy hónappal ezelőtti sajtótájékoztatón. A forgatás több részletben fog zajlani, és előreláthatóan novemberig tart. Azt még nem tudni, Kit mennyire tudja összeegyeztetni a Trónok harca 7. évadának forgatásával, de annyi biztos, hogy nem lesz túl sok szabad ideje önmagára.

2016. május 24. Death and Life of JFD, Hírek

A québeci filmkészítő, Xavier Dolan, aki a Cannes-i filmfesztiválon megnyerte a Grand prix-et (Nagydíjat) legutóbbi filmjéért, a It’s Only The End of the World-ért, következő filmes projektjéről, vagyis a The Death and Life of John F. Donovan-ről beszélt, melynek címszereplőjét Kit Harington fogja alakítani. A film Xavier Dolan első angol nyelvű munkája lesz.

A film egy amerikai filmszínészről fog szólni, akinek egy 11 éves angol színésszel való levelezése nyilvánosságra kerül, és elkezdi tönkretenni a férfi karrierjét. A mű a hírnév nehézségeit és a filmipar akadályait fogja bemutatni mindkét színész szemszögéből, az utóbbi évtized hollywoodi indentitás és sokszínűség kérdésével együtt. A film 2017-ben kerül bemutatásra, Kit mellett pedig még olyan színészek fognak benne feltűnni, mint Jessica Chastain, Natalie Portman, Susan Sarandon, Nicholas Hoult és Bella Thorne.

“Annyira izgalmas – nyilatkozta Xavier Dolan a Hollywood Reporternek – Már folynak az előkészületek, a forgatások Montrealban fognak kezdődni július 9-én, 40 napig. Aztán szeptemberben és októberben Prágában és Londonban fognak folytatódni, végül pedig egy szempillantásra New Yorkban is fogunk forgatni Hálaadás előtt, szóval a film főleg az Államokon kívül fog készülni, de hogy pontos legyek, ez egy amerikai sztori. Eddig minden jól ment, de nagy színészgárdánk van, nehéz lesz mindent egyszerre vezényelni, de még így sem befolyásolja a döntéseket, amik veszélyeztetik a filmet művészi vagy narratív elbeszélésében. Szerintem eddig jól haladunk. Minden jól megy a színészekkel, nagyon izgatott vagyok, hogy mindegyikükkel dolgozhatok.”

Xavier Dolan múlt héten megerősítette, hogy az első filmjét, a The Death and Life of John F. Donovant nyáron fogják elkezdeni forgatni angol nyelven. A főszereplőt, John F. Donovant Kit Harington fogja alakítani, mellette pedig még olyan hírességek fognak megjelenni a filmben, mint Jessica Chastain, Natalie Portman, Susan Sarandon, Nicholas Hoult és Bella Thorne.

“Egy filmem forgatása is soron van pontosan a Faustus után Xavier Dolannel, ez pedig a  The Death and Life of John F Donovan. Egy fiatal színészt fogok alakítani, aki a filmes világba próbál betörni, nagyon zavart, majd egy botrányba bebugyolálva találja magát, természetesen igazságtalanul esnek neki.”