25
május
2018

Emilia Clarke-kal a Vanity Fair készített egy interjút a Solo: A Star Wars Story kapcsán, melyben nem csak a film került szóba, hanem Trónok harcabeli színésztársa, Kit Harington is, aki szintén nyilatkozott a cikkhez Emiliával kapcsolatban.

Mielőtt még sor került volna Emilia és Kit sorozatbeli karaktereinek első közös jelenetére, a két színész a műsor promóciós útjain barátkozott össze. Kiten keresztül ismerte meg Emilia Rose Leslie-t is, akivel nagyon jó barátnők lettek. Emilia egyébként az interjú során azt is megemlítette, hogy természetesen részt fog venni Kit és Rose esküvőjén, és milyen nagy őrület lesz. Kittel való kapcsolatukról annyit mondott, hogy olyanok, mintha testvérek lennének, ugyanis gyakran szokta ugratni őt.

“Szoktam neki mondani, hogy ne legyen idióta, ne legyen ennyire zsémbes. Akár, mintha a bátyámnak mondanám.”

Emilia reménykedik benne, hogy a Solo elég sikeres lesz, mert ha igen, akkor továbbra is dolgozhat a Lucasfilm számára az elkövetkezendő évek során. Kit Harington elmondása szerint viszont mást lát a színésznő jövőjében:

“Sokkal több nagy költségvetésű blockbuster filmben szerepelt már Emilia, mint én vagy bárki más a Trónok harca színészei közül. Remélhetőleg a Star Wars folytatódik számára, és még több ilyen filmben szerepelhet. Viszont szerintem Emilia egy elképesztően tehetséges színésznő, és szeretném látni olyan munkákban is részt venni, amik jobban fókuszálnak a karakterére, mivel mindig briliáns alakítást nyújt, amikor ilyenekben szerepel.”

25
május
2018

Kit Harington és Rose Leslie tavaly szeptemberben jelentették be eljegyzésüket, az esküvő időpontját pedig eddig ismeretlenség övezte, csupán annyit tudtunk, hogy 2018-ban kerül sor a nagy napra. Most viszont végre lehullt a lepel a pár egybekelésének pontos időpontjáról.

Kit és Rose az Egyesült Királyság észak-keleti régiójában, Skócián belül fogják kimondani a boldogító igent, melyre a Huntley Regisztrációs Iroda nyilvántartásából derült fény. A pár a Leslie családi birtoktól 15 mérföldre fog egybekelni a 12. századi Wardhill Kastélyban, mégpedig június 23-án. A hírt az Evening Express hozta le, melyhez képes bizonyítékot is közzétettek:

A nagy napra tehát már nem kell sokat várni, egy hónapon belül egybekel a Trónok harca szerelmespárja, Kit Harington és Rose Leslie.

10
május
2018

Még áprilisban jelentette be az Omaze új adománygyűjtő projektjét, melyben a Royal College of Nursing Foundation támogatására várnak adományokat. A gyűjtés népszerűsítésében Emilia Clarke játszik főszerepet, melyhez egy videót is készítettek, amiben Kit Harington is feltűnt. Ezúttal az Entertainment Weekly egy exkluzív képet osztott meg a promóciós anyagokból, melyen Kit Harington látható, amint egy puszit ad Emilia Clarke homlokára a Trónok harca 8. évadának forgatási helyszínén, a Belfastban található Titanic Studiosnál. Mindkét színész a sorozatbeli karakterének öltözékét viselte a kép készítéséhez. Az alábbiakban meg is tekinthetitek a promóciós anyagot teljes méretben weboldalunk galériájában.

09
május
2018

Mostanában keveset hallunk Kit Harington felől, ami teljesen érthető a Trónok harca forgatásai miatt. Egy dolog viszont biztos: az esküvője Rose Leslie-vel már a láthatáron van, hiszen a múlt hétvégét barátai társaságában Észak-Walesben töltötte, ahol a legénybúcsúját ünnepelték.

Május első hétvégéje az Egyesült Királyságban egy hosszú hétvége volt, melyen Kit Harington barátait a Wales északi részén található Denbighbe vitte. Itt két éjszakát töltöttek el a luxus Eriviat Hallban, mely népszerű helyszín a turisták között, akik Észak-Walesbe érkeznek. Az Eriviat Hall kedvelt hely esküvők és legénybúcsúk rendezésére, így nem csoda, hogy ezt a luxus helyszínt választották.

A társaság a Zip Worldben | A társaság a Llindir Inn étteremben

A legénybúcsú résztvevői kihasználták a hétvége adta lehetőségeket, hiszen az egyik nap ellátogattak a Zip Worldbe is, ami egy extrém kalandpark. Az itt töltött idejükről egy csoportképet is feltöltött a meghívottak egyike, melyen Kit Haringtonon kívül bátyja, Jack Harington, Dan West (egyik legjobb barátja, akivel a Gunpowdert készítette), illetve egyik színésztársa, Edward Holcroft is szerepel (ő a Gunpowderben Kit karakterének unokatestvérét, Thomas Wintourt alakította, valamint az Alias Grace-ből és a Kingsman filmekből is ismerhetitek).

Emellett az ünneplő társaságot május 6-án a Llindir Inn étteremben látták, ahol szintén készültek képek róluk néhány jelenlevő rajongó által. Ezeket Facebookos oldalunkon megtekinthetitek.

14
április
2018

Amikor csütörtökön bejelentették az idei Cannes-i Filmfesztiválon résztvevő filmek listáját, Xavier Dolan filmje, a The Death and Life of John F. Donovan mégsem volt rajta, pedig mindenki számított rá. A 29 éves francia-kanadai filmkészítő, Xavier Dolan maga osztotta meg a világgal egy emailben, hogy a filmet eredetileg beküldték a fesztiválra, és be is kerül, viszont végül mégis úgy döntöttek, hogy visszamondják.

“A film egyszerűen még nem jutott el az utómunkálati szakaszba” – nyilatkozta Dolan – “El akartam küldeni Cannes-ba. És el is küldtem. De néhány utolsó pillanatban keletkezett fejlemény miatt úgy kellett döntenünk, hogy nem ez lenne a megfelelő hely a film premierjének, amivel nem mondhatom, hogy nem értek egyet.”

Ennek ellenére Dolan mégis azt nyilatkozta, hogy a film még 2018-ban el fog jutni a közönséghez.

“Úgy döntöttünk, hogy a film premierjének máshol kell megtörténnie. Nem igazán vagyok abban a pozícióban, hogy felfedjem, pontosan hol és mikor, de nyilvánvalóan úgy cselekszünk, ahogy a film számára lesz a legjobb.”

A film amúgy egy amerikai televíziós híresség, John Donovan életét dolgozza fel, akinek egy 11 éves fiúval való levelezése kerül nyilvánosságra, és teszi tönkre az életét. A forgatásokat 2016 nyarán kezdték, és 2017 elején ért véget. A címszereplőt Kit Harington alakítja.

31
március
2018

Kit Harington jelenleg még mindig a Trónok harcát forgatja (és egy jó ideig még fogja is), ami azt jelenti, hogy ez idő alatt sajnos nem hallunk túl sokat felőle. Rajongók néha-néha összefutnak vele Belfastban, de mivel a sorozat színészeinek nem megengedett fotózkodniuk a forgatás idejében, így rajongókkal csak olyan képek látnak napvilágot, amelyek nem Belfastban készülnek. Emellett néhány nappal ezelőtt Kit részt vett Maisie Williams elő-szülinapi buliján (a színésznő amúgy április 15-én tölti be 21. szülinapját), ahol rajta kívül Sophie Turner és Joe Jonas is részt vettek. Az eseményről csak privát videók láttak napvilágot, így ezek nem kerülnek megosztásra.

Emellett, hogy valami kézzelfoghatót is láthassatok, Kitről a Grazia Hommes francia magazin áprilisi számában látható egy kétoldalas cikk, melyhez Matthew Brookes tavaly készített fotósorozatából használtak fel egy képet (amit egyébként még nem láthattunk eddig). A magazinból megjelent scan máris megtekinthető az oldal galériájában.