2017.
július
20.

Kit Harington pár nappal ezelőtt Olaszországba utazott Rose Leslie-vel, hogy részt vegyen az ott megrendezett Giffoni Film Fesztiválon. A fesztivál világszerte az egyik legismertebb gyerekek számára létrehozott film fesztivál, az eseményen pedig a legjobb színészeket díjjal is jutalmazzák. Idén Kit Harington neve is a díjazottak között volt, melyet kiemelkedő színészi alakításaiért kapott. A július 19-én megtartott Giffoni Film Fesztivál vörösszőnyegén Kit maga is megjelent, melyről számtalan sok kép jelent meg. A színésztől a szerencsés rajongók még autogramot is szerezhettek. Oldalunk galériájában már el is érhetitek a több, mint 100 új képet Kit Haringtonról.

Az fesztivál vörösszőnyegén Kit interjút is adott, ahol arra a kérdésre válaszol, szerinte John F. Donovan és Jon Snow hogyan jönnének ki egymással, ha találkoznának. Emellett részt vett az élő kérdések és válaszol modulon is, ahol a jelenlévők tehettek fel neki kérdést bármivel kapcsolatban. Kit az interjún a Harry Potter iránti szeretetéről is beszélt, illetve arról, hogy milyen féle filmeket szeret, valamint még rengeteg érdekes témáról. A kérdezőkkel nagyon közvetlen volt, érdemes belekukkantani a videóba.

Végezetül még két videót osztanék meg veletek, melyek közül az egyikben Kit fesztiválos megjelenését foglalják össze, míg a másikban a rajongók küldenek üzenetet a színésznek. Ez utóbbit főleg ajánlom a megtekintésre, mivel igazán jó dolog hallani, mennyien elismerik Kit munkásságát a fiatalok közül.

2017.
július
16.

A Trónok harca 7. évadának premierje július 12-én zajlott le Los Angelesben. Az esemény vörös szőnyegén a színészek interjút is adtak arról, hogy mi is fog várni ránk az évad során, így Kit sem volt kivétel. Az Access Hollywood által készített interjúban Kit Jon Snow szüleiről, Lyanna Mormontról és Kisujjról beszélt.

Arról szeretnék beszélni veled, hogy Jon szeretné-e megtudni, kik is a valódi szülei. Gondoltál-e rá, hogy előbb vagy utóbb feljön-e ez a kérdés a sorozat során?

“Tudjuk, hogy ki az édesanyja, de az édesapja kilétét még nem. Nem tudom, szerintem most sokkal fontosabb dolgok foglalják le a gondolatait, mint például a világ vége. Ő nem egy önző ember, csupán feldolgozná, és tovább is lépne. De remélhetőleg előbb vagy utóbb rájön.”

Az első epizód képei nemrég jelentek meg, és Lyanna Mormont is szerepel rajtuk. Mekkora szövetséges is ő valójában?

“Ő a legnagyobb szövetséges. Szerintem neki van a legkevesebb embere, de mégis ő Jon Snow legnagyobb támogatója. Szerintem ő egy fantasztikus színész, és hatalmas jövő áll előtte. Az ő karaktere nagyon érdekes, ebben az évadban sok jelenete lesz.”

Veled is?

“Igen, velem is.”

Ebben az évadban úgy látszik, Kisujjnak és Jon Snow-nak is lesznek közös jeleneteik.

“Igen, hiszen ő is Deresben van, így mindenképpen számíthatunk rá, hogy előbb vagy utóbb szóba fog elegyedni Jon Snow-val.”

2017.
július
16.

Az Entertainment Tonight egy új interjúval lepett meg bennünket, melyben Kit Harington a Trónok harcával kapcsolatos kérdésekre válaszol. Kit elmondja, mit szeretne hazavinni a sorozat kellékei közül, illetve az is kiderül, miért utálja a spoilereket. Megszólal a lesifotós képekkel kapcsolatban, amik róla és Emilia Clarke-ról készültek még tavaly, amikor a színészek karaktereinek találkozását fotózták le Spanyolországban.

Tovább olvasva az interjú magyar fordítását érhetitek el.

Tovább olvasom »

2017.
július
12.

A Trónok harca színészei közül jó páran részt vettek ma a Good Morning America reggeli műsor interjújában, Kit Harington mellett Iain Glen (Ser Jorah Mormont), Jacob Anderson (Szürke Féreg), Nathalie Emmanuel (Missandei), Gwendoline Christie (Brienne), Nikolaj Coster-Waldau (Jaime Lannister), Indira Varma (Homok Ellaria) és Jerome Flynn (Bronn) volt jelen. Az alábbiakba Kit válaszai kerülnek kiemelésre, így mindenképpen érdemes megnézni a teljes videót.

Ebben az évben miféle hazugsággal szeretnétek lefoglalni engem?

Kit: “Ha valami vár Jonra, akkor az az, hogy az idegesítő húgával kell foglalkoznia.”

Mit várhatnak a rajongók a 7. évadtól?

Kit: “Szerintem a legnagyobb különbség a fázis, amibe elmozdul. Egy teljesen új TV műsorrá változik.”

Beszéljetek nekem a harc jelenetek koreográfiájáról, hiszen annyira hihetetlenül néznek ki.

Kit: “Súlyos testi sértésnek tűnik, amikor benne vagy. Mindent beleadsz a valóságban is, és nem csak a zöld háttér előtt készül, ami egy nagy különbség, és a nézők előszeretettel reagálnak rá.”

Szerintetek ki kerül végül a Vastrónra?

Kit: “Tyrion.”

2017.
július
12.

Kit részt vett az ExtraTV interjúján is Los Angeles-i tartózkodása során, ahol Mario Lopez tett fel neki néhány kérdést a Trónok harcával kapcsolatban.

Fejezd be a mondatomat: A Trónok harca 7. évada nagyon…

“Kiábrándító lesz… Nem, a 7. évad szerintem rendkívüli lesz.”

A 7. évad során fogjuk látni bármi jelét a lezárásnak?

“Szerintem nem igazán van értelme még a lezárást keresni a játék ezen állomásánál. De mindenképpen fogunk látni néhány találkozást, amelyekre már nagyon régóta vártunk. Ez az évad egy hihetetlen fázisba kerül, egy olyanba, amit nem szokhattunk meg a Trónok harca esetében.”

2017.
július
12.

Kit Los Angeles-i tartózkodása során egy pillanatra sem áll meg, ugyanis a már hetekkel ezelőtt megtudott Wall Street Journalos interjúja előtt részt vett a The Rich Eisen Showban is július 11-én, vagyis a mai napon. Az RE Showban a színész főleg Trónok harcabeli szerepéről beszélt, ami nem meglepő, hiszen már csak pár nap van hátra az annyira várt 7. évadig, ráadásul az évad Los Angeles-i premierje is ma este lesz, így ezen a héten végig a sorozatot fogja promotálni. A teljes interjú 20 percet vett igénybe, az alábbiakban pedig néhány fő mondanivalóját emeltem ki nektek.

  • Kit szerint ő az elsők között volt, aki kiolvasta A Tűz és Jég Dala könyveket
  • 1-2 hétig még maga Kit sem tudta, hogy visszatér-e Jon Snow az életbe
  • Sophie Turner és Kit a valóságban is olyanok, mintha testvérek lennének
  • A műsorvezetők szeretik Jonra is kivetíteni Kit alacsony méretét
  • A 7. évad lesz eddig a legnagyobb évad, a CGI-t teljesen kimaxolták idén
  • A legrosszabb teória szerint, amit Kit valaha hallott, Jon Snow rémfarkasa, Szellem álmodta az egész sorozat történéseit, mely az utolsó jelenetben derülne ki, amikor felébred.
  • Kit fiatal korában rögbizett, és ő volt a legkisebb a csapatban. Azért kellett abbahagynia, hogy az arca, a “pénz csináló” ne sérüljön meg.
  • Van egy jó teóriája ahhoz, hogyan fog végződni a Trónok harca, és szerinte igaza is lehet. Viszont nem mondott semmi részletet róla.
  • Nem szereti másokkal nézni a sorozatot, mert túl érzelmes