2017.
április
20.

A tavalyi évben Kit Harington a Doctor Faustus színdarab címszereplőjét alakítva tért vissza a színház színpadára, ezidő alatt pedig a Curtain Call egy teljes túrát tett a darab színfalai mögött. A Jamie Lloyd által rendezett Doctor Faustust hihetetlen élménynek számított megtekinteni a Duke of York’s Színházban, találkozni Kittel pedig igazi kiváltságot jelentett.

A Curtain Call ezúttal megjelentetett egy könyvet “A Year Backstage in London Theatre” (Egy év a londoni színházak színfalai mögött) címmel, melyben az utóbbi 1 év színdarabjainak színfalai mögé tekinthetünk be a színészekkel készített interjúk által. Kit Harington a vele készült felvételben Lloyd energikus próbafolyamatáról számol be, illetve arról, hogy szerinte Christopher Marlowe miért volt felvágós egy kicsit.

“Sosem játszottam még olyan darabban, melyben ilyen hamar megtaláltam volna a helyem. Nagy szabadság és félelem társult hozzá. De van egy bizonyos határa a félelemnek, amit ha túl akarsz lépni, olyan dolgokat találhatsz, amit az asztal mellett nem tudnál. Jamie szereti, ha a dolgok pörgősen haladnak. Mivel a könyv alapján készült a darab, kemény volt megtanulni a szöveget, melynek egy részét általában a próba teremben szoktuk megtanulni. Csodálatos volt, még sosem dolgoztam ilyen módon, most már nagy rajongója vagyok. A szöveg nehézsége is csak azt mutatja, hogy Marlowe csak fel akart vágni az eszével. Varázslatos ez a darab.”

A rövidke interjún kívül 2 új színfalak mögötti kép is megjelent a Doctor Faustushoz, melyeket máris meg lehet tekinteni az eddigi képekkel együtt.

2017.
április
20.

Az HBO alig pár pillanattal ezelőtt jelentette meg a Trónok harca 7. évadának első epizódképeit, melyeken a sorozat szereplői láthatóak. Természetesen a mi Jon Snow-nkról is közzétettek egy exkluzív képet, melyen ezen évadbeli öltözékét tekinthetjük meg közelebbről. Azt még egyelőre nem tudni, hogy a kép melyik epizódból származik, ez csak akkor fog kiderülni, amikor leadják az adott részt. A kép feltöltésre került a galériába, az alábbi linkekre kattintva megnézhetitek teljes felbontásban!

Az összes megjelent epizódképet ezen a linken érhetitek el.

2017.
április
10.

Április 9-én, vagyis tegnap került megrendezésre a 2017-es Olivier Awards, a londoni  Royal Albert Hallban, mely a színházi színészek legszínvonalasabb díjkiosztójának számít. Kit Harington a tavalyi évhez hasonlóan idén is ellátogatott a díjkiosztó gálára, mégpedig ez alkalommal is barátnője, Rose Leslie társaságában. A pár elképesztően mutatott az esemény vörös szőnyegén, amit mi sem bizonyít jobban, mint a 81 db HQ minőségű kép, mely kettejükről készült a gálán.

2017.
március
26.

Kit Harington jelenleg a Gunpowder című minisorozat forgatásával van elfoglalva. Kit a sorozatban felmenőjét, Robert Catesby-t alakítja, a puskaporos terv kieszelőjét. A forgatás március 21-én Yorkshire-ben zajlott, ahol több kép is készült a díszletről, valamint a színészekről, Kitről, Mark Gatissről és Liv Tylerről. Nagyon izgalmas látni a díszletet és a színészeket korabeli öltözetben. Reméljük, hogy hamarosan ismét megjelenik valami izgalmas a sorozatról. A 12 db új kép máris elérhető a galériában.

2017.
március
09.

Kit Harington számára most forgatást forgatás követ, ugyanis a Dolce & Gabbana kampány filmezése után saját mini-sorozata, a Gunpowder felvételeire sietett vissza Angliába. Eddig nem láthattunk róla képet a színfalak mögött, ám ezúttal végre ő is megjelent, és elkészülhettek az első képek róla, amint a sorozatbeli karakterének öltözetében látható.

A képek március 7-én készültek a Fountains Abbey közeli Studley Royal Water Gardenben. A Gunpowderben Kit saját felmenőjét, Robert Catesby-t kelti életre, aki a puskaporos terv kieszelése mögött állt. A forgatással kapcsolatos hírekről a továbbiakban is értesülhettek majd az oldalon.

2017.
március
09.

A Brimstone című film amerikai premierje március 10-én, vagyis holnap lesz, ennek alkalmából pedig az Access Hollywood által megosztásra került egy teljesen új, eddig még nem látott webclip, melyben a Kit Harington és Emilia Jones által alakított karakterek, Samuel és Joanna jelennek meg.

Emellett pedig megjelent Kitről egy karakterposzter is, mely a francia premierdátumot hirdeti, ami március 22-én lesz.