01
április
2016

Kit Haringtont ezúttal a Radio Times Magazin interjúvolta meg, melyből még pár napja megjelent egy rövidke részlet, ám most már végre az egészet elolvashatjuk a megjelent magazin lapjairól. Az eredeti szkennek a galériába felkerültek.

Amikor elkezdted a pályafutásod, mi volt az álmod?

“Az eredeti tervem az volt, hogy végezzek a dráma iskolában, és szerezzek egy szerepet lándzsavivőként az RSC-ben. 17 évesen láttam Ben Whishaw-t a Hamletben, és úgy éreztem, hogy szeretnék Bem Whishaw lenni. Ezért jelentkeztem a Rada-ba… de nem kerültem be. Végül a Centralba mentem el, amíg pedig ott voltam, részt vettem a War Horse meghallgatásán a Nemzeti Színházban, végül csodálatos módon megkaptam a szerepet. Olyan érzés volt, mintha a lottót nyertem volna meg.”

Tovább olvasom »

01
április
2016

Kit Harington a héten a Jonathan Ross Show vendége volt, ahol az okból jelent meg, hogy promotálja a Doctor Faustust. Magát a műsort már előre felvették, ám a tévében még csak holnap fog lemenni, helyi idő szerint 9:35 perckor az angol ITV-n. Most összesen 40 darab still kép jelent meg a showműsorból, melyeken Kit, és a többi vendég is látható. 🙂

28
március
2016

Kit Harington és barátnője, Rose Leslie még március 26-án, szombaton jelentek meg egy rendezvényen, amit a Hackney Showroom 1 éves fennállására tartottak, mely egy londoni raktár-színház és stúdió. Több gif képet is közzétettek az estéről, melyeken a színészek bolondoznak a jelenlévőkkel. A gifekből kivágott képek megtekinthetőek a galériában, összesen 15 darab!

23
március
2016

A tegnapi nagy adag HQ kép után a mai napon is hasonló frisst tekinthettek meg az oldalon, ugyanis ezúttal a még 2015-ben a Time Out Magazinhoz készült fotósorozatból került ki 38 új, eddig még soha nem látott kép Kit Haringtonról. Érdemes bekukkantani a galériába, hiszen a képek hihetetlenül jó minőségűek. 🙂

22
március
2016

A The Sunday Times magazinba Kit Haringtonról a fotósorozatot nem más, mint Francesco Guidicini készítette, melynek a képei közül egész szép mennyiség, összesen 60 darab került ki. A képek megtekinthetőek HQ minőségben a galériában: érdemes őket megtekinteni, hiszen ez egy hihetetlenül nagyszerű fotósorozat lett kedvencünkről, némelyiken még a mosolyát is megmutatja. 🙂

20
március
2016

Már jó előre kiderült, hogy a március 20-ai, vagyis a mai Sunday Times Magazinban a mi Kit Haringtonunk fog feltűnni egy interjú erejéig, amit Louis Wise készített vele, a képeket pedig Francesco Guidicininek köszönhetjük. A színész Jon Snow égető sorsáról kérdezték, de szívesebben beszélt a Doctor Faustusról, illetve gyors kocsikról.

“Hogy elkészíthessem az interjúmat Kit Haringtonnal, a West Endhez vettem utamat egy teljes oldalnyi kérdéssorral, de valószínűleg csak azzal az egy bizonyos kérdéssel kellett volna érkeznem, és egy órán keresztül ismételgetnem neki. Meghaltál? Meghaltál? Tényleg véglegesen meghaltál? Ez az, amit mindenki tudni szeretne azután, hogy a színész karakterét, Jon Snow-t meggyilkolták a Trónok harca évad fináléjában. De már 10 perce beszélgettünk, és még mindig nem tettem fel neki a kérdést. Ez úgy látszik, zavarba hozta Kit Haringtont, aki végül maga hozta szóba a dolgot.”

-…és befejeztem a Trónok harcát. – említette meg futólag, de elég szándékosan, azonnali bólintással.
-Szép próbálkozás – mondtam neki később – ezt nagyon határozottan jelentetted ki.
-Igen – tette hozzá nyugodtan – Meghaltam.

Harington egy józan, udvarias 29 éves színész, és ezt semmi sem fejezi ki jobban, mint ahogy megválaszolja ezt a kérdést, amit már ki tudja hányadszor hall.

Tovább olvasom »