2016. július 08.

A Curtain Call által exkluzív betekintést nyerhetünk a Doctor Faustus színfalai mögé, ugyanis 3 új, eddig még nem látott BTS képet tettek közé, melyeken természetesen Kit Harington is szerepel. A képek még június elején készültek, mivel Kitnek nincs szakálla rajtuk. Emellett pedig a Curtain Call egy podcastot is megosztott velünk, melyben a készítők és a színészek szólalnak meg. A felvétel ingyen letölthető iTunes-ról ezen a linken. 🙂

2016. július 05.

Nem kellett sokat várnunk, és meg is jelentek az első lesifotós képek Kitről, amint Montreal utcáin a The Death and Life of John F. Donovant forgatják. A fotókon a színész szakálla nélkül látható különböző, de főleg melegítő öltözékben. Kit mellett számos képen látható Emily Hampshire is, akinek a szerepe egyelőre még ismeretlen a filmben. Összesen 15 kép került fel a mi Kitünkről a galériába, melyeket már meg is tekinthetitek.

2016. július 04.

Kicsit elmaradtam a Trónok harca 6. évados kivágott képeinek feltöltésével, így most ez került bepótolásra. Ezúttal a 6×05, 6×07, 6×09 és 6×10-es epizódokból vágtam ki képeket, így most összesen 379 screencapture lett feltöltve a galériába, ezáltal most már a 6. évad 8 részéhez tekinthettek meg képeket, mindegyikhez, amelyben Jon Snow szerepel.

Kitről sajnos most nem tudni, mikor lesz bármilyen érdemleges hír, egyelőre Montrealban forgat még mindig, pár napja kapott egy kis pihenőt, amit szórakozással töltött Londonban. Reméljük, hogy minél hamarabb kapunk valami friss infót róla. 🙂

2016. június 27.

Elérkeztünk a sorozat 6. évadának végéhez, az utolsó részben pedig olyan dolgok történtek meg végre, amikre 6 évadot vártunk. Az HBO által ezúttal is kaptunk betekintést az epizódba 2 videó formájában: az egyikben a színészek szólalnak meg, Kit Harington, Sophie Turner és Liam Cunningham, a másikban pedig a műsor megalkotói, David Benioff és Dan Weiss.

Ezen kívül a galériába most összesen 4 darab új epizódkép került fel, a videókat pedig alább meg is tekinthetitek.

2016. június 25.

A Trónok harca legutóbbi részét, melyben a két fattyú ütközetét láthattuk, elég nagy körülrajongás fogadta. Így nem is csoda, hogy több magazinba is bekerült Kit, mint Jon Snow, oldalán Ramsay Boltonnal, akit Iwan Rheon formált meg. Most az Entertainment Weekly különszámából, valamint a Tv & Satellite Magazinból beszkennelt képeket tekinthetitek meg a galériában.

2016. június 25.

A Game Informer készített egy interjút Taylor Kurosakival, aki a Call of Duty: Infinite Warfare narratív producere. Általa betekintést nyerhetünk abba, hogyan is lett a Trónok harca sztárja a játék részese.

Szóval, kit is alakít Kit Harington a Infinite Warfare-ban?

“Örömmel jelentem be, hogy Kit Salen Kotch admirálist fogja megformálni. Ő a vezetője a Settlement Defense Front flottájának, élén a legnagyobb hajóval, az Olympus Monsszal.”

Tovább olvasom