13
március
2018

Rose Leslie, aki tavaly szeptember óta Kit Harington jegyese, március 12-én, vagyis tegnap este a Late Night with Seth Meyers talkshowban volt látható vendégként. A színésznő jelenleg a The Good Fight 2. évadát promotálja, melyben főszerepet játszik. A műsorban természetesen szóba került a Trónok harca, ebből következően pedig Kit Harington is. Mint tudjuk, Rose is része volt a műsornak, hiszen a 2-4. évadban Jon Snow szerelmét, Ygritte-et alakította. Mivel Kit még mindig része a népszerű fantasy sorozatnak, így Rose próbál minden spoilert kerülni, amit párja a testbeszédével árulhatna el neki.

Rose Leslie: “Emlékszem, hogy nyár vége volt, a Trónok harca utolsó évadának forgatókönyveit pedig akkor küldték el neki, és az ipadjén olvasta. Én pedig képes vagyok olvasni az arckifejezéseiből. Nem szeretnék tudni semmiről, amit a szemeivel közöl, így mindig elküldöm, hogy menjen le mondjuk a kávézóba.”

Seth Meyers: “Szóval nem engeded, hogy előtted olvassa?”

Rose: “Egyáltalán nem, mert akkor rögtön le tudnám olvasni a gondolatait róla. Ha megfeszül, akkor mondjuk tudnám, hogy valaki meghalt. Az elmém teljesen felrobbanna az ötleteléstől.”

Tovább olvasom »

02
március
2018

Kit Harington jegyesével, Rose Leslie-vel az Entertainment Weekly készített egy interjút sorozatának, a The Good Fightnak 2. évada kapcsán, melyben a Trónok harcáról is megkérdezték a színésznőt. Jobban mondván arról, hogyan éri el, hogy véletlenül se fogjon el semmilyen apró, spoilerre utaló jelet Kit Haringtontól.

“Mindig megkérem Kitet, hogy ne mutassa ki az izgatottságát, miután elolvas egy epizódhoz tartozó forgatókönyvet. Szimplán csak azért, mert nem szeretnék semmit se kiolvasni a szemeiből. Tudom, hogy a várakozás sokakat megőrjít, de Istenem, a felépítés fantasztikus. Alig várom a következő évet. Így amikor Kit a szoba másik végében ülve olvas egy epizódot, mindig csak úgy vagyok vele, hogy nem… most sokáig nem fogunk szemkontaktust létesíteni egymással. Készíts egy csésze teát. Csak nyugodj le.”

22
november
2017

Kit Harington és Rose Leslie pár napja New York-ba utaztak, ahol már több rajongó is látta őket az utcán, vagy éttermekben. November 20-án pedig a lesifotósok is lefényképezték őket a város utcáin kéz a kézben sétálgatva, melyről most HQ minőségű képek is megjelentek, eddig összesen 9 darab. Kit tőle megszokottan lapos sapkát és a kerek napszemüvegét viselte, emellett öltözékét egy különös piros oldaldíszítéssel ellátot cipővel dobta fel. (Érdekes választás, Kit.)

A párról készült lesifotós képeket teljes méretben oldalunk galériájában érhetitek el.

21
október
2017

Kit Harington és Rose Leslie szeptemberben jelentették be eljegyzésüket, Kit pedig először a Jonathan Ross Show-ban beszélt arról, hogyan is történt. Ha még emlékeztek, akkor annyit árult el róla, hogy nem a tervezett időpontban kérte meg barátnője kezét, hanem előbb. Most a TV WEEK interjúja által megismerhetjük Rose változatát is az eseményekről.

“Hálaadáskor Izlandra fogunk menni, ahonnan rengeteg közös emlékünk van, és mindketten nagyon szeretjük azt a helyet. Biztos voltam benne, hogy akkor fogja megkérni a kezem. Teljesen biztos. Így szerencsére meglepődtem, amikor térdre ereszkedett, és megkért, hogy legyek a felesége. Éppen az angol vidéken voltunk, azt a részt pedig nem igazán ismerem. Egy olyan éjszakán történt, amit a csillagok alatt töltöttünk. Az ember jól elvégezte a feladatát, nagyon romantikus volt.”

07
október
2017

Kit Harington és Rose Leslie szeptemberben jelentették be eljegyzésüket, azóta pedig most először voltak együtt láthatóak az utcán. Október 6-án, pénteken kapták le őket a lesifotósok kéz a kézben sétálva London utcáin. Az egykori Trónok harca sztár, Rose Leslie arcáról le se lehetne mosni a mosolyt, ahogy az utcán sétálva megcsillogtatta eljegyzési gyűrűjén a hatalmas gyémántot.

A pár mindkét tagja hétköznapi öltözetben látható a képeken, Kit dzsungel zöld pólót viselt sötétkék pulóvere alatt, és természetesen tőle megszokottan szűk szabású farmernadrágot. Fejére lapos sapkát húzott, és az egyik divatos szemüvegét viselte. 11 új képet tekinthettek meg a párról, közöttük 2 képen Rose eljegyzési gyűrűjét is megnézhetitek közelebbről.

06
október
2017

Kit Harington a Jonathan Ross Show október 7-ei adásában lesz látható, melyet a héten előre felvettek. A DailyMail által pedig idén is előbb megtudtunk néhány szaftos részletet a beszélgetésből. A színész partnerével, Rose Leslie-vel ebben a hónapban jelentették be eljegyzésüket, a bizonyos kérdés feltétele pedig Kit elmondása szerint nem egészen a tervek szerint alakult.

“Valójában volt egy tervem, fel akartam akasztani néhány lámpát a fákra mindenféle romantikus előkészülettel kiegészítve, de vidéken voltunk, a csodálatos éjszakai égbolt alatt, tűzrakással és vörösborral, belőlem pedig túl hamar kicsúsztak a szavak. Úgy értem, terveim szerint a lámpás romantikus dolgot ez után az este utáni napon szerettem volna elkészíteni. De a kérdésemet túl hamar tettem fel a terveimhez képest.”

Van rá esély, hogy a pár Trónok harca stílusú esküvőt tartson?

“Nem. Semmi esélye, hogy meggyőzzem őt egy ilyen esküvőről.”

Természetesen, amikor a Trónok harcáról volt szó, Jonathan nem tudta megállni, és muszáj volt kérdeznie Kit hátsó feléről, mely a sorozat legutóbbi epizódjában volt látható. A színész beismerte, hogy jár némi munkával jó formában tartani a hátsóját.

“Ha 60 millió ember előtt akarod megmutatni a hátsódat, akkor el kell végezned a házi feladatod.” – monda, majd azt is hozzátette, hogy rengeteg guggolást csinált.

A Jonathan Ross Show szombati epizódjából megkaptuk az első still képeket is, melyet a szokásos módon elérhettek a galériánkban.