23
június
2017

Kit Harington és barátnője, Rose Leslie egy kis szórakozásra kiugrottak az idei Glastonbury Fesztiválra a barátaik társasáságban. Kit a megszokott póló-szűk nadrág kombóját viselte mostani kedvenc napszemüvegével, amit még egy sapkával dobott fel, dzsekijét pedig a dereka köré kötötte. A párról összesen 18 darab lesifotó készült a helyszínen, melyeket elérhettek a galériában.

08
június
2017

Kit Harington június 6-án, szerdán, a The Late Late Show speciális, londoni kiadásában jelent meg vendégként, melynek James Corden volt a házigazdája. Az angol színész Nicole Kidman társaságában vett részt a műsor adásában, akinek egy különleges verssel is készült.

Jó ideje köztudott Kitről, hogy szereti a költészetet, és ő maga is szokott verseket írni. Még pedig igen jó benne! Sajnos tehetségét ezen a téren még nem mutatta be a nagyközönség előtt, egészen mostanáig. Ugyanis a műsorban elszavalta a “Szörnyen belezúgtam Nicole Kidmanbe” című költeményét, melyet külön erre az alkalomra alkotott.

“Nicole Kidman, szörnyen beléd zúgtam. Ezt az alkalmat szerettem volna megragadni, hogy elmondhassam neked, mennyire jó színésznő vagy, illetve hogy szerintem mennyire jól nézel ki. Hosszú ideje szeretem már a munkásságod, és vonzódom hozzád. A vonzódás angolul azt jelenti, hogy szerintem nagyon dögös vagy. Szerencsétlenségedre, szerintem a barátnőm dögösebb nálad, így nem randizhatunk. James Corden, téged is nagyon kedveltelek egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy West Ham rajongó vagy. Amit viszont most érzek irántad, az szánalom. A családod biztosan nagyon csalódott.” – hangzottak Kit humoros versének szavai, melyet a műsorban hangosan felolvasott.

Itt még nem ér véget történetünk, ugyanis alább azt is megtudhatjátok, milyen körülmények között találkozott legelőször a mi Kitünk Ed Sheerannal, illetve az is kiderül, mi volt a reakciója a pillanatban, amikor Nicole Kidman mindenféle kertelés nélkül feltette neki a kérdést, hogy meg fogja-e kérni barátnője, Rose Leslie kezét.

Tovább olvasom »

02
június
2017

Ő az arca a televízió legnépszerűbb műsorának. A hajának önmagában több rajongója van, mint a legtöbb színésznek. De amint a Trónok harca az utolsó előtti évadához ér, Kit egy dilemmába ütközik: ahhoz, hogy karrierjének új fázisába lépjen, hátra kellene hagynia Jon Snow-t?

“Minden nap újra jóvá kell hagynom. Nem viccelek” – mondja – “Mindig megkérdezik, hogy boldog vagyok-e a kinézetével. Én mindig csak annyit felelek, hogy egy kib/szott hajas baba vagyok, mégis mit akarsz, mit mondjak?”

Hogy tisztességesek legyünk a terméktervezőkhöz, a bozont műanyagba foglalása Kit Harington sok millió rajongójának megszállottságává vált, melyre közel olyan figyelmet szentelnek, mintha legalább a Louvre-ban lenne számára egy fenntartott hely. Hamarosan pedig már nem lesz többé modeljük hozzá: Kit ugyanis már visszaszámlálja a napokat a régóta tervezgetett hajvágásig és borotválozásig.

Tovább olvasom »

08
május
2017

Kit Harington és Rose Leslie még a hétvégén is Görögországban tartózkodtak, és amint az új lesifotós képekből is kiderült, maximálisan kihasználták idejüket az országhoz tartozó Santorini szigeteken. A pár városnézéssel és quadozással töltötte el a hétvégét, valamint egy kis fürdőzéssel a hoteljukban. A galériába folyamatosan töltődnek fel a nyaraláson Kitékről készült képek, mindenképpen megéri rájuk pillantani!

04
május
2017

Kit Harington barátnője, Rose Leslie társaságában utazott el Görögországba, hogy végre együtt töltsenek némi érdemi időt egy romantikus nyaralás keretében. A párt szerdán, vagyis május 4-én kapták le a lesifotósok a Görögországhoz tartozó Hydra szigetén. Kit és Rose együtt töltöttek el egy kényelmes ebédet, miután kéz a kézben sétáltak egy jót a városka utcáin. Egyszerűen öröm kettejükre nézni, reméljük, hogy végre megkapják a pihenést, ami kijár nekik. Összesen 15 darab képet tekinthettek meg a galáriában kedvenc párosunk szerdai napjáról.

10
április
2017

Április 9-én, vagyis tegnap került megrendezésre a 2017-es Olivier Awards, a londoni  Royal Albert Hallban, mely a színházi színészek legszínvonalasabb díjkiosztójának számít. Kit Harington a tavalyi évhez hasonlóan idén is ellátogatott a díjkiosztó gálára, mégpedig ez alkalommal is barátnője, Rose Leslie társaságában. A pár elképesztően mutatott az esemény vörös szőnyegén, amit mi sem bizonyít jobban, mint a 81 db HQ minőségű kép, mely kettejükről készült a gálán.