2019. április 05.

Elérkeztünk ehhez a pillanathoz is: április 3-án megrendezésre került a Trónok harca utolsó, vagyis 8. évadának vörös szőnyeges világpremierje New Yorkban, a Rockefeller Centeren. Az eseményen a sorozat teljes szereplőgárdájának nagy része megjelent, hogy együtt ünnepelhessék meg ezt a nagy momentumot. Kit Harington feleségével, Rose Leslie-vel érkezett a vörös szőnyegre, bár eléggé a bevonulás végén, ugyanis egyenesen az SNL próbáiról toppant be a premierre, ahol szombaton ő lesz a sztárvendég házigazda.

Kit az eseményre csupa feketébe öltözött egy rászabott zakóval valamint egy fekete garbós felsővel, és habár a férfi igen elegáns volt a vörös szőnyegen, a figyelem mégsem ráterelődött, hanem Rose-ra, aki egy díszes vörös ruhát viselt. A premier estjén rengeteg közös kép készült a párról, valamint a Trónok harca színészeiről, melyeket mind megtekinthettek weboldalunk galériájában. Az esten Mark Leibowitz rendező és fotós készített felvételeket a színészekről, melyről több videó is felkerült a Trónok harca hivatalos közösségi oldalaira.

2019. április 03.

A Saturday Night Live c. híres amerikai műsort minden hétvégén egy másik híresség vezeti, április 6-án pedig Kit Harington lesz ez a személy. Ezt az alkalmat Leslie Jones humorista és színésznő is megragadta – aki hírhedt Trónok harca rajongó – hogy néhány jelenetet rekreálhasson Kittel a népszerű fantasy sorozatból a szombati adás promó videójához. A kis reklámban azt láthatjuk, amint Leslie Jones Daenerysnek öltözve próbálja újraalkotni Dany és Jon találkozását, majd a híres szégyen sétája jelenetet is életre kelti Kittel, melyben a Jon Snow-t alakító színész ezúttal Cersei szerepébe kerül. Ki ne hagyjátok az alábbi videó megtekintését.

2019. április 02.

Úgy látszik, nem május 18. lesz az utolsó betekintésünk a Trónok harcába. Legalábbis, nem teljesen, ugyanis 1 héttel a legutolsó epizód levetítését követően, vagyis május 26-án egy dokumentumfilm fog adásba kerülni, melyben az utolsó évad készítését fogják bemutatni egészen 2 óra hosszúságban!

A dokumentumfilmet az elismert brit filmkészítő, Jeanie Finlay készítette, akinek a nevéhez számos dokumentumfilm kapcsolódik már. Maga a film a Game of Thrones: The Last Watch címet kapta, és azt írják, sokkal több lesz egy dokumentumfilmnél, ugyanis egy vicces és szívszorító történetet fog bemutatni, és a legintimebb részletekbe fog belemélyedni a műsor világának készítésében – majd búcsút is vesznek tőle benne.

Ez azt jelenti, hogy Kit Haringtont még egy utolsó alkalommal láthatjuk majd Jon Snow bőrébe bújni, valamint arról is többet megtudhatunk, hogyan bújt bele a szerepébe utoljára.

2019. április 02.

A Trónok harca 8. egyben utolsó évada április 14-én érkezik meg a képernyőkre, ami már kevesebb, mint 2 hét várakozást jelent. Addig sem kell félnünk, hiszen az HBO sorban ellát minket jobbnál jobb tartalmakkal, hogy fokozzák a már amúgy is magasra hágott hangulatot a sorozat végső évada körül. Most 3 új promó videó is megjelent, melyek közül a legújabb egy teaser, a másik kettő valódi képsorokat tartalmaz az évadból. A teaserben a romba döntött, elhagyatott Deres látható, míg a másik két promóban jobbjára ugyanazokat a jeleneteket láthatjuk, mint az első trailerben, 1-2 új képkockát vélhetünk csak felfedezni bennük. Természetesen Jon Snow mindkettőben szerepel, és a hangját is hallhatjuk.

A promóciós videók mellett néhány új poszter és still kép is napvilágot látott, melyeken Jon Snow is látható, többnyire Daenerysszel, míg a posztereket illetően az első vastrónos poszter jelent meg jobb minőségekben feliratok nélkül, valamint egy teljesen új, amit az HBO ma tett közzé, és több szereplő is látható rajta jégbe fagyva, a testek pedig a vastrónt formázzák. Mindig is biztató tartalmakkal szerették felcsigázni a kedvünket… Az új képeket a galériában tekinthetitek meg teljes méretben.

2019. március 24.

Kit Harington a Variety márciusi címlapján szerepel, a magazin pedig néhány videós tartalmat is készített a színésszel, többek között egy szóasszociációs videót, melyben Kitnek Trónok harcás szavakról, szereplőkről vagy a színészekről kellett elmondania, mi jut eszébe róluk legelőször. A videót az alábbiakban meg is tekinthetitek, a magazin által készített teljes interjú fordítását pedig ezen a linken olvashatjátok el, ha még nem tettétek meg.

2019. március 24.

Kit Harington a Variety magazin márciusi számának címlapját foglalja el, mely egy új fotósorozatot jelent Richard Phibbs fotós által, valamint egy hosszú interjút a Trónok harcát illetően. Mi mindent élt át érzelmileg a színész a sorozat 8 évadának forgatása alatt, és mit fog kezdeni a befejeztével: az interjúban minden kérdésre válaszol a színész, melynek fordítását az alábbiakban olvashatjátok.

Az első dolog, ami feltűnik Kit Haringtonra nézve, a haja. Vagyis, pontosabban a haj hiánya. Kit számára a hírnevet Trónok harcabeli karakterének, Jon Snow-nak a megformálása hozta meg, akinek hosszú fürtjei katonai zászlóként lobogtak mögötte, hirdetve a karakter hiúságának hiányát (hiszen túlságosan is lefoglalják a kötelességei, nincs ideje hajvágásra…). A tévé képernyőjén ő rendelkezett a legelbűvölőbb fürtökkel a ‘Felicity’ c. sorozat óta – ami még inkább meglepővé teszi a tényt, hogy a színész megszabadult tőlük.

A Trónok harca utáni első projektjéhez vált meg hajától, mely történetesen egy színdarab volt, pontosabban Sam Shephard darabja, ami a ‘True West’ címre hallgat. Bár tulajdonképpen az új haja nem csak a karakterének megformálásához volt szükséges, hanem egy új lépést is jelentett Jon Snow hátrahagyásában.

“Minden egyéb munkámban szerződéses elemet jelentett a hajam, mely szerint Jon Snow megformálásához mindig ugyanolyan külsővel kell visszatérnem. Nem is tudnám elmondani, mennyi beszélgetésen vagyok túl ügynökökkel azt illetően, hogy a hajam visszanő-e időben a Trónok harca forgatásainak kezdetére.”

Tovább olvasom