01
január
2018

A Deadline készített egy új interjút Kit Haringtonnal a Gunpowder HBO-s premierje kapcsán, de a színészt persze a Trónok harca utolsó évadának forgatásairól is faggatták. Kit természetesen nem fedett fel semmi spoilert, viszont egyértelműen érzelmes pillanatokat él át a Trónok harca forgatásán.

Muszáj ezzel a kérdéssel kezdenünk az interjút. Már jó pár hete elkezdődtek a Trónok harca utolsó évadának forgatásai, szóval szeretném megkérdezni, hogy haladtok vele.

“Minden tényleg nagyon jól halad. Ezek a napok hosszúak, de az első szakasz végére értünk már, és minden jól megy.”

Ha számításba vesszük az utolsó epizódokat is, az megváltoztatja azt a képet, amilyen a Trónok harca ma?

“Úgy vélem, van egy új fajta nyomás, amit eddig még nem éreztem. Eddig minden évben jelen volt egy fajta nyomás, de most más a helyzet, mivel ez az az évad, amivel cserben tudnánk hagyni a rajongókat. Természetesen mi ezt nem szeretnénk, mindenki elvárásának meg akarunk felelni, ami eléggé nyilvánvaló, legalábbis számomra. Időről időre fejlődünk, és szerintem mindenki figyelme ránk összpontosul, ami eddig is így volt, de most még nyilvánvalóbbá vált.

De tudod, én nagyon szeretem ezt csinálni. Az pedig, hogy szeretnénk a legtöbbet beleadni mindaddig, amíg még tart, eléggé felpörgeti minden centiméterét.”

Számodra milyen érzés látni, ahogy a karriered és életed egy nagy szakasza közeleg lezárás felé?

“Őszintén, elég fura. Számomra ez a kérdés elég különös, viszont érvényben lévő. A ‘hogyan érzed magad?’ kérdés nagyon furcsa, mivel amíg benne vagy, nem igazán érzel csak egy fajta dolgot. Inkább csak túlterhelt vagy a sok figyelemtől. Ahogy visszatekintek a ‘Fattyak csatája’ című epizódra, most már megértem, mit jelentett, és mi kellett hozzá, hogy elkészüljön, de abban az időszakban csak a munkára koncentráltam. Szóval, amit mondani szeretnék az az, hogy nem igazán tudom, mit érzek. Az egyértelmű, hogy sokkal jobban megérint, mint amennyire gondoltam.

Nem vagyok cinikus a dologgal kapcsolatban, meglehetősen egyenesen fogalmaztam meg. De komolyan, 8 év hosszú idő kapcsolatba kerülni valamivel. A legelején még nem tudtam, hogy sokan vagy kevesen fogják-e nézni a műsort. Ezelőtt pedig sosem voltam benne olyan helyzetben vagy műsorban, amely ilyen hosszú ideig tartott volna. Számomra elég jelentős dolog, hogy részese lehettem a sorozatnak, így a vég közeledte érthetően érzelmes.”

Egy másik érzelmes témára váltva, a Gunpowder utolsó epizódja ma kerül levetítésre az HBO-n. Amíg sok amerikai ember ismeri Guy Fawkes nevét és a Parlament sikertelen felrobbantását, a kontextus annál kevésbé ismert. Mennyire aggódtál amiatt producerként, hogy a történet ezen oldala milyen reakciókat ér el?

“Szerintem Guy Fawkest illetően a nemzetközi vonzerő a legérdekesebb, ami sokkal közelebb áll az emberekhez a ‘V, mint vérbosszú’ maszkok miatt, amit az emberek a tiltakozásokon vesznek fel, és az ötlet, hogy Guy Fawkes egy intézet, egy társadalom vagy egy norma ellen lázadt – új életet lehel Guy Fawkes-ba.

Amikor elkezdtük írni a Gunpowdert, sok angol ember nem ismerte a történetet Guy Fawkes nevén kívül. A Gunpowder pedig összekötötte ezeket az embereket a szereplőkkel, amikor bemutatásra került az Egyesült Királyság tévéin. Így rájöttem, hogy nem feltétlenül kell angol történetnek lennie, vagy elmagyarázni az amerikai közönségnek. Nem hiszem, hogy olyan fontos lenne, mivel sok ember nem ismerte teljes egészében a történetet.”

Van egy fajta perspektíva, mely szerint Fawkes, Catesby és a csoportjuk a terroristák 17. századi megfelelői. Szerinted ez befolyásolja a közönséget?

“Szerintem pontosan ez volt a fő kérdés, és az egyik fő oka annak, hogy elkészítettük a drámát. A szó természetes jelentésében nem hiszem, hogy terroristák lettek volna ezek az emberek. Inkább forradalmárok voltak. Teljesen máshogy látták önmagukat. Azt gondolták, hogy megbuktatnak egy kormányt, majd egy másik kormányt állítanak vissza.

Így technikailag, ahogy értjük, nem igazán voltak terroristák. Viszont olyan emberek lettek volna, akik erőszakosan szerették volna elérni a céljukat? Igen. Jogfosztott emberek voltak-e, akik már nem igazán látták céljukat az életben, így még erőszakosabban akartak válaszolni? Igen.”

De ez a te szemszöged a történetben…

“Aggódtam-e amiatt, hogy a terroristák szemszögéből mutatjuk be a történetet, ha így szeretnéd hívni őket? Igen, tudod, hogy aggódtam. Nagyon finoman és nagyon nagyon keményen próbáltuk elérni, hogy ezek az emberek ne tűnjenek hősöknek. Valóságosnak kellett tűnniük, mivel nem hiszem, hogy Catesby hős lett volna, és nem is hiszem, hogy hősként végezték.”

Finom, kiegyenlítő tettként próbáltátok ábrázolni, nem?

(Nevet) “Anélkül, hogy bármilyen spoilert is kiadnék, Catesby számára a történet nem sikerrel ér véget. Halállal és pusztítással végződik, és azzal, hogy megkapja végső jutalmát az erőszakos tetteiért. Szóval nem hiszem, hogy őt vagy a többi részt vevőt ünnepelnénk a végén.”

Nem spoilerezek, de azzal, hogy a Gunpowder a valós 1605-ös események körül forog, amint nem sikerült katolikus hercegnőt ültetni a brit trónra, áldozatul estek annak a ténynek, hogy a legtöbb ember tudja, hogyan végződik a történet. Ez elég kemény dió, nem?

“Tulajdonképpen igen, de kicsit olyan volt, mint a Titanic esetében, legalábbis mi így próbáltunk gondolni rá. Mindenki tudja, hogyan végződik a történet, így mégis hogyan adhatnál kielégítő véget neki? Emiatt a történetben, amit mi meséltünk el, melyet a hihetetlen Ronan Bennett írt meg, azt részletezzük, hogyan haltak meg a részt vevők, ami még ha nagyon részletesen dokumentált is, még így is elbűvölőnek érzem.

Az utóhatása annak, hogy a lőpor nem robbant fel, személyes szinten is legalább olyan érdekes, mintha mindenkit felrobbantottunk volna. Szerintem még érdekesebb, ha figyelembe vesszük azt is, honnan kezdtük el követni a karaktereket.”

Mit gondolsz arról, hogy mi honnan követünk téged? Ez volt a legelső produceri munkád, egyszerre voltál főnök és színész is. A Trónok harca után ebbe az irányba látod elmozdulni a karriered?

“Úgy gondolom, igen, még akkor is, ha még nem teljesen világos számomra. Mindenképpen szeretnék producerkedni ezután is, de nemrégiben a rendezői munka is megtetszett. Szerintem ez abból származik, amit a Trónok harca adott nekem, ami talán nem is állt másból, mint nagyszerű évek eltöltéséből sok különböző rendezővel, és persze rengeteg munkából különböző rendezők mellett. Úgy érzem, megértettem a rendezői és produceri feladat lényegét a Trónok harcában és egyéb projektekben való munkám során, ami tetszetőssé tette ezeket számomra.

Tudod, a legjobb tanácsot, amit valaha kaptam, az édesanyám adta nekem, ami úgy hangzik, hogy nem kell egy valaminek lenned egész életedben. El is gondoltam, hogy ha már bekerültem arra a területre, ahol dolgozni szeretnék, miért is ne ismerhetném ki ennek a különböző ágait?

Az anyukádtól kapott tanács miatt döntöttetek úgy, hogy a Gunpowdert meghagyjátok egy tömör 3 részes drámának?

“Nagyjából igen. Kezdetben 4 részes drámaként gondoltunk rá. Ha véglegesen négy 1 órás epizódot dolgoztunk volna ki, akkor több történet szál is belekerülhetett volna. Esetleg nagyobb női jelenlétet tehettünk volna bele. Igazából volt is egy szál, amely Anna királynőt is bevonta, de végül sajnos ki kellett vágnunk.

Végül azért döntöttünk 3 epizód mellett, mert szerettük volna áramvonalasabb történetté tenni. 3 óra alatt nagyobb hatást el tudunk érni, és szerintem végül jól is sült el a döntésünk.

Kicsit olyan lett, mint egy gyors ütemű thriller, és szerintem elveszítettük volna a közönségünket, ha még egy órát beletettünk volna, hiszen mint ahogy mondtad, mindenki ismeri a végkifejletet. Mindenki tudja, hogy a lőpor a Parlament alatt végül nem robban fel. Hogyha 4 epizódon keresztül kellett volna várniuk arra, hogy a lőpor ne süljön el, akkor egy kicsit túlnyújtottuk volna. Így végül a 3 részes felosztás volt a legjobb megoldás.”

Szóval, a Trónok harca után az ‘Így neveld a sárkányod 3’ vár rád. És azután? Semmi több sárkány?

(Nevet) “Igen. Tudod, nem igazán érzem úgy, hogy bármibe is bele kéne ugranom hirtelen. Szerintem következőleg meg kell találnom a számomra legmegfelelőbb dolgot. Gondosan fogom kiválasztani a szerepeket, és több időt fogok tölteni Rose-zal, aki addigra már a feleségem lesz”

 


Leave a comment