2017. október 23. Gunpowder, Hírek, Videó

A Gunpowder legelső epizódja október 21-én, szombaton került a BBC One műsorára. Az első értékelések szerint a sorozat szükségtelenül kegyetlen és brutálisan erőszakos jeleneteket mutatott be. Sally Abbott (a The Coroner BBC1 dráma vezető írója) szerint a sorozat egy nagyon jó dráma. Habár, az erőszakos kivégzéses jeleneteknél át kellett kapcsolnia egy másik csatornára, annyira szívszorítónak találta őket. Szerinte ez a műsor túl fontos történetet mesél el ahhoz, hogy az emberek csak úgy átkapcsolják a brutális jeleneteknél, és ne folytassák a nézését.

Kit Harington egyébként egy interjúban még azt nyilatkozta a Gunpowder promotálása folyamán, hogy szerinte a közönség elfogadja a nagyobb mértékű erőszakot, amennyiben indokolt.

“Nem kerülhetjük figyelmen kívül azt az erőszakot, melyen a szereplők környezetében lévő emberek mentek keresztül. Szerintem helytelen, ha egy kínzás vagy kivégzés valóságát félünk bemutatni. Érezned kell az indítékot, tudnod kell, miért szeretnék elkövetni ezt a bűntettet.”

A BBC szóvivője szerint a nézők egyértelmű figyelmeztetést kaptak az említett jelenetek előtt – illetve a bemutatott kivégzési módszerek történelmi tényeken alapulnak, és azt tükrözik, ami abban az időszakban zajlott.

A következő epizódhoz a BBC ismételten kiadott egy betekintő jelenetet. A második rész október 28-án került adásba, de a BBC iPlayeren már megtekinthető az összes epizóddal együtt.