22
június
2018

Kit Harington ismét elkötelezte magát egy fontos ügy mellett, még pedig felszólalt a Throwbridge Town Hall megmentéséért. Sajnos még nem sikerült elég pénzt összegyűjtenie a szervezetnek, amely a hely művészeti értékeinek a megmentéséért tevékenykedik, így a Trónok harcából ismert színész hangját adta a gyűjtéshez.

Mint tudjuk, Kit színpadi színésznek tanult, és mielőtt bekerült volna a népszerű fantasy sorozatba, tervei szerint a Town Halléhoz hasonló méretű színpadokon játszott volna. Mivel az ő szívéhez közel áll az ügy, így nem habozott felszólalni a gyűjtés népszerűsítésére:

“A kis méretű, Londonon kívüli helyszínek, mint a Town Hall Arts egyre értékesebb árucikkekké válnak, főleg az általuk szolgált közösségek számára, nem is beszélve a sok színészről, zenészről és művészről, akiknek fizetett munkával szolgálnak.

A művészeti környezet létfontosságú részét képezik, és csak a hasonló helyszínek létezése által van a hozzám hasonló színészeknek lehetőségük karriert kiépíteni maguknak.”

Az adományokat a Throwbridge Town Hall részére június végéig várják a ezen linken.


Leave a comment