2016. július 08. Fotósorozat, Képek

Még az Entertaintment Weekly májusban kiadott különleges számához készített egy fotósorozatot Kit Haringtonnal, amiből több képet is csak vízjeles verzióban osztott meg velünk. Ám ezúttal rátaláltam a vízjel mentes, HQ minőségű verziókra, így most a fotósorozat 3 képe tekinthető meg teljes méretben, mindenféle felirat nélkül. 🙂

2016. július 08. Doctor Faustus, Képek

A Curtain Call által exkluzív betekintést nyerhetünk a Doctor Faustus színfalai mögé, ugyanis 3 új, eddig még nem látott BTS képet tettek közé, melyeken természetesen Kit Harington is szerepel. A képek még június elején készültek, mivel Kitnek nincs szakálla rajtuk. Emellett pedig a Curtain Call egy podcastot is megosztott velünk, melyben a készítők és a színészek szólalnak meg. A felvétel ingyen letölthető iTunes-ról ezen a linken. 🙂

Nem kellett sokat várnunk, és meg is jelentek az első lesifotós képek Kitről, amint Montreal utcáin a The Death and Life of John F. Donovant forgatják. A fotókon a színész szakálla nélkül látható különböző, de főleg melegítő öltözékben. Kit mellett számos képen látható Emily Hampshire is, akinek a szerepe egyelőre még ismeretlen a filmben. Összesen 15 kép került fel a mi Kitünkről a galériába, melyeket már meg is tekinthetitek.

2016. július 04. Jon Snow, Képek, Trónok harca

Kicsit elmaradtam a Trónok harca 6. évados kivágott képeinek feltöltésével, így most ez került bepótolásra. Ezúttal a 6×05, 6×07, 6×09 és 6×10-es epizódokból vágtam ki képeket, így most összesen 379 screencapture lett feltöltve a galériába, ezáltal most már a 6. évad 8 részéhez tekinthettek meg képeket, mindegyikhez, amelyben Jon Snow szerepel.

Kitről sajnos most nem tudni, mikor lesz bármilyen érdemleges hír, egyelőre Montrealban forgat még mindig, pár napja kapott egy kis pihenőt, amit szórakozással töltött Londonban. Reméljük, hogy minél hamarabb kapunk valami friss infót róla. 🙂

2016. június 30. Hírek

A Trónok harca készítői is színészei ebben az évben is meg fognak jelenni a San Diego-i Comic Conon. Az Entertainment Weekly tegnap osztotta meg a Trónok harca panel programját, valamint, hogy mely színészek fognak részt venni az eseményen. Sajnos Kit Harington nincs rajta a listán Emilia Clarke-al és Peter Dinklage-el, egyetemben. Ennek valószínűleg Kit szoros forgatási beosztása lehet az oka, hiszen a színész jelenleg a The Death and Life of JFD-t forgatja Montrealban a nyár folyamán.

Panellista:  David Benioff és D.B. Weiss producerek, Michael Sapochnik rendező, John Bradley (Samwell Tarly), Liam Cunningham (Ser Davos Seaworth), Nathalie Emmanuel (Missandei), Isaac Hemptstead Wright (Bran Stark), Conleth Hill (Varys), Faye Marsay (The Waif), Kristian Nairn (Hodor), Iwan Rheon (Ramsay Bolton), és Sophie Turner (Sansa Stark) színészek.

Kit a tavalyi Comic Conra sem ment el, hiszen abban az időszakban a Brimstone c. filmet forgatta, illetve szeretett volna minél kevesebbet megjelenni a nyilvánosság és a sajtó előtt a titok miatt, ami Jon Snow-t övezte.

2016. június 30. Death and Life of JFD, Hírek

A Doctor Faustus utolsó előadása június 25-én volt megtekinthető a Duke of York’s Színházban, Kitnek azonban levegőt venni is alig volt ideje, ugyanis 26-án, vasárnap máris utazott a kanadai Motrealba forgatni következő filmjét, a The Death and Life of John F. Donovant. Ezt mi sem bizonyítja, minthogy a városban lévő rajongók máris megtalálták őt: egyeseknek sikerült közös képet készíteni vele, míg egy másik rajongó lekapta őt a forgatásra készülődve.

A forgatási képen Kitet ismét a szakálla nélkül láthatjuk – az itt felvett jelenetekben így biztos szakáll nélkül fog szerepelni, a film többi részéről ezt még nem tudjuk biztosan kijelenteni. A filmről egyelőre, csupán annyit tudunk, amit Xavier Dolan árult el az egy hónappal ezelőtti sajtótájékoztatón. A forgatás több részletben fog zajlani, és előreláthatóan novemberig tart. Azt még nem tudni, Kit mennyire tudja összeegyeztetni a Trónok harca 7. évadának forgatásával, de annyi biztos, hogy nem lesz túl sok szabad ideje önmagára.