2018. március 13.

Rose Leslie, aki tavaly szeptember óta Kit Harington jegyese, március 12-én, vagyis tegnap este a Late Night with Seth Meyers talkshowban volt látható vendégként. A színésznő jelenleg a The Good Fight 2. évadát promotálja, melyben főszerepet játszik. A műsorban természetesen szóba került a Trónok harca, ebből következően pedig Kit Harington is. Mint tudjuk, Rose is része volt a műsornak, hiszen a 2-4. évadban Jon Snow szerelmét, Ygritte-et alakította. Mivel Kit még mindig része a népszerű fantasy sorozatnak, így Rose próbál minden spoilert kerülni, amit párja a testbeszédével árulhatna el neki.

Rose Leslie: “Emlékszem, hogy nyár vége volt, a Trónok harca utolsó évadának forgatókönyveit pedig akkor küldték el neki, és az ipadjén olvasta. Én pedig képes vagyok olvasni az arckifejezéseiből. Nem szeretnék tudni semmiről, amit a szemeivel közöl, így mindig elküldöm, hogy menjen le mondjuk a kávézóba.”

Seth Meyers: “Szóval nem engeded, hogy előtted olvassa?”

Rose: “Egyáltalán nem, mert akkor rögtön le tudnám olvasni a gondolatait róla. Ha megfeszül, akkor mondjuk tudnám, hogy valaki meghalt. Az elmém teljesen felrobbanna az ötleteléstől.”

Mint tudjuk, Kit Harington tavaly április 1-jén, vagyis bolondok napján megtréfálta Rose-t, mégpedig elég csúnyán. A színész még tavaly októberben számolt be Jonathan Ross műsorában az átverésről, most pedig Seth Meyers Rose Leslie-t interjúvolta meg a történtekről. Még Kit minisorozatához, a Gunpowderhez készítettek egy levágott fejet, mely rá hasonlít, ezt pedig Kit hazavitte, és betette a hűtőjükbe, hogy megtréfálja vele Rose-t. A tréfa pedig túl jól sikerült.

Rose: “Pontosan az előtti nap rendeltem egy Brita szűrőt, aminek az érkezésével kapcsolatban nagyon izgatott voltam. Éppen az interneten nézegettem a különböző szűrő modelleket, és alig vártam, hogy szűrt vizet ihassak. Aztán lementem a konyhába a hűtőhöz, és éppen felkészültem, hogy megigyam az első pohár vizet aznap. Eközben éppen Kithez beszéltem, és nem is nagyon rémlett, hogy éppen a telefonjával babrált, mivel ugye felvette az egész eseményt videóra. Én pedig azt gondoltam, hogy biztosan üzenetet küld valakinek, de közben mégis hozzám beszélt. Ezután a hűtőhöz fordultam, majd megláttam ezt az ijesztő fejet, ami pont engem bámult, és elsőre nem is esett le, hogy Kitre hasonlít. Csak annyit fogtam fel, hogy valakinek a véres, szőrös feje van a hűtőmben! Horrorisztikus volt.”

Természetesen Kit készülhet a bolondok napjára, ugyanis Rose azt is megosztotta a nézőkkel, hogy április 1-jén vissza fog vágni jegyesének. A teljes interjút az alábbi videóban megnézhetitek, körülbelül a felétől látható az a rész, ahonnan a Trónok harcáról és Kitről beszél a színésznő.


Szólj hozzá a bejegyzéshez