2017. július 12. Interjú, Trónok harca, Videó

Kit Los Angeles-i tartózkodása során egy pillanatra sem áll meg, ugyanis a már hetekkel ezelőtt megtudott Wall Street Journalos interjúja előtt részt vett a The Rich Eisen Showban is július 11-én, vagyis a mai napon. Az RE Showban a színész főleg Trónok harcabeli szerepéről beszélt, ami nem meglepő, hiszen már csak pár nap van hátra az annyira várt 7. évadig, ráadásul az évad Los Angeles-i premierje is ma este lesz, így ezen a héten végig a sorozatot fogja promotálni. A teljes interjú 20 percet vett igénybe, az alábbiakban pedig néhány fő mondanivalóját emeltem ki nektek.

  • Kit szerint ő az elsők között volt, aki kiolvasta A Tűz és Jég Dala könyveket
  • 1-2 hétig még maga Kit sem tudta, hogy visszatér-e Jon Snow az életbe
  • Sophie Turner és Kit a valóságban is olyanok, mintha testvérek lennének
  • A műsorvezetők szeretik Jonra is kivetíteni Kit alacsony méretét
  • A 7. évad lesz eddig a legnagyobb évad, a CGI-t teljesen kimaxolták idén
  • A legrosszabb teória szerint, amit Kit valaha hallott, Jon Snow rémfarkasa, Szellem álmodta az egész sorozat történéseit, mely az utolsó jelenetben derülne ki, amikor felébred.
  • Kit fiatal korában rögbizett, és ő volt a legkisebb a csapatban. Azért kellett abbahagynia, hogy az arca, a “pénz csináló” ne sérüljön meg.
  • Van egy jó teóriája ahhoz, hogyan fog végződni a Trónok harca, és szerinte igaza is lehet. Viszont nem mondott semmi részletet róla.
  • Nem szereti másokkal nézni a sorozatot, mert túl érzelmes