2016. február 05. Interjú

Vulture.Com még decemberben készített egy hosszabb telefonos interjút Kittel, melyet akkor le is fordítottam, és most teljes egészében elolvashatjátok: MI-5/Spooks c. filmjéről beszél benne, valamint a kormány megfigyeléseiről, és arról, milyen érzés neki, hogy az utcán állandóan engedély nélkül fényképezik le őt.

Kit Harington tudja, hogy figyelitek. Az utóbbi 6 hónapja minden egyes mozdulata dokumentálva lett, akár egy repülőtéren, tenisz meccsen, vagy a díszletek között bukkan fel. Minden amit csinál, vagy nem csinál, bizonyítékként szolgál – milyen hosszú éppen az a híres, szerződésben lekötött haj? Hogy is van a borostája? Milyen a hangulata? Bármely ezek közül felfedi Jon Snow sorsát?

Ezek olyan válaszok, amiket még nem adhat meg nekünk, szóval még valószínűleg várnotok kell erre 4 hónapot. (Sajnálom!) Emelett viszont filmes karrierje is van, ami szerencsére segíti néhány probléma megoldását annak tekintetében, hogy folyton követik, bárhová is megy. Kit legutóbbi filmjének, melyet végre az Államokban is kiadnak, MI5 (vagyis Spooks: The Greater Good) a címe. Ez tulajdonképpen folytatása az Egyesült Királyságban készült Spooks sorozatnak, amiben Kit egy kémet játszik, akit azért hívnak vissza, hogy segítsen elkapni egy terroristát, pluszban fejtsen meg egy rejtélyt, ami befolyásolja az Egyesült Államokbeli és Egyesül Királyságbeli hírszerző ügynökségeket is. Harington Londonból hívott minket, hogy beszéljen nekünk a filmjéről.

Legalább egy betekintő a MI-5-ben rámutatott, hogy te vagy a képernyőn az első úriember kém, sportos és hipszter beütéssel.

– Igen, ez egy nagyszerű álca a való életemben is. Ez az egyik egyedi dolog, amit felfedezhetünk Will Holloway karakterével kapcsolatban ebben a filmben, mivel abban az időben nem tehettem semmit sem régi tincseimmel szemben. Ezért alkalmazkodni kellett hozzá. És valójában manapság több fiatal férfi is növeszt szakállat, illetve hosszú hajat, szóval a mi fiatal férfink a kém drámánkban miért ne tehetné ugyanezt? Ha valaki szeretne beleolvadni a háttérbe, akkor valószínűleg pont ilyen megjelenést fog kialakítani. És ez annyira más! Általában a kémeket egy bizonyos fajta tiszta, frissen vágott külsővel láthatsz, ahogy akárki kinézhet. Olyan fajta punk gyerekként szerettük volna őt bemutatni, akit próbálnál elkerülni.

Némi látványos kaszkadőr mutatványt láthatunk tőled ebben a filmben: autós ütközések, ablakon való átesések, a fejed áttöri a falat…

– Abban a jelenetben csak a falnak kellett volna ütköznöm, teljesen véletlenül törtem át. Egyenesen áttörtem a falat! Végül pedig ez kapta meg a végső vágást, ami elég vicces. Volt egy csomó menő dolog, amit nekem kellett megcsinálnom, mert nem volt kaszkadőröm hozzá. Mindent magamtól csináltam meg. Ez nagyon tetszik! Szeretem, amikor azt mondják, hogy tudod, nincs kaszkadőrünk számodra. Meg tudnád csinálni te? Ezért épületekre másztam fel, épületekről ugrottam le, átsprinteltem a Heathrow repülőtéren, és még hasonló dolgok!

Beleértbe a Nemzeti Színház tetején való átfutást. Ez számodra olyan volt, mint egy hazatérés?

– Igen, az nagyon különleges volt. Az első munkám a Nemzeti Színházban kaptam, a War Horse-ban szerepelhettem. Nem is lehettem volna ennél izgatottabb fiatal színész. A színészek egész életükben dolgoznak, hogy eljátszhassanak egy vezető szerepet a Nemzeti Színpadán, aztán csak az történt, hogy az a bizonyos főszereplőnek úgy kellett kinéznie, mint egy serdülőkor előtt járó fiú, én pedig betöltöttem ezt a kvótát. Most pedig egy féle babonát vezettem be: akárhányszor meglátok egy War Horse posztert, egy csókot kell adnom neki. Így elég vicces volt átmenni a bejárati ajtón, hogy nem játszani mentem oda. Szeretem, hogy ez a helyszín is benne volt a filmben, mert ez az egyik kedvencem helyem. Maga az épület megosztja a közvéleményt, mivel egy brutális építészeti munka. Vannak, akik utálják, de én imádom az épületet, és ez jelent számomra mindent, ami London. Szerintem ez is az egyik legjobb dolog a filmben, hogy nem a város legnagyobb klasszikus szimbólumainál forgattunk. Nem halad át a képernyőn piros londoni busz, hogy azt mondják: na ez London. Az igazi Londonnak tűnik: a gránit építészet, a kissé sötétebb vidék London szélén, ahol forgattunk.

Nyilvánvalóan volt valami probléma a buszokkal forgatás közben.

– Ó, Istenem, a buszok. Vicces visszagondolni rá most, de akkor komoly gondot jelentettek! Minden egyes buszon félmeztelenül pózoltam a Pompeji posztereken. Minden második másodpercben kiáltani kellett a vágás szót, mert mindig jött egy busz rajta a Pompeji poszterével, ami áthaladt a háttérben. Először vicces volt, de egy idő után elég unalmassá vált. Mindig is szerettem buszozni, de abban az időszakban hónapokig nem utazhattam vele a félelem miatt, hogy a busz oldalán lévő saját fejem fölé ülök. Foglalkozási ártalom, nem?

A film egyik témája, hogy folyamatosan megfigyelnek. A karaktered nyomokra lel a CCTV képeken. A találkozókat is kamerák nélküli területre tervezik, aztán kamerákat használnak arra is, hogy megtalálják a legjobb mesterlövészi pontokat. Mit gondolsz az állam megfigyeléseiről?

– Nos, igen, Snowden miatt ez most elég ismert dolog, én rossznak vélem ezt az új intézkedést, amit bevezettek az országunkban, hogy nyomon követik, milyen weboldalakat látogattál meg az interneten. Belepillantanak az Egyesül Királyság kultúrájába, ami nagyon egészségtelen. Főleg Londonban tartozunk bele az egyik legnagyobb, ha nem is legfontosabb őrzött népességbe a világon. Ezt félelmetesnek vélem. A korányzati szabályzás az internetes böngészések és telefon hívások eltárolására helytelen. Mélyen helytelen. Erősen így érzem. És részben ezért is szeretem ezt a filmet, mert sokat kering e kérdés körül, ami nagyon fontos. A Spooks ügynökei mindig is ezt tették. Mindig felmerül a kérdés, hogy egy ország mennyire lehet megfigyelés alatt? Mi a fenyegetés a magánéletünkre? Sokat hallhatunk erről a témáról mostanában, és teljesen rendben van, hogy ennyi kérdés felmerül ezzel kapcsolatban.

Most éppen mobiltelefonról hívsz? Kimondtuk a Snowden szót – ez nem egy aktiváló kulcsszó?

– Igen, valószínűleg most is lehallgatnak engem. [nevet] A telefonhívásaidat bármikor lehallgathatják. És még ha a telefonod ki is van kapcsolva a zsebedben, be tudják kapcsolni. A tény, hogy megvan ehhez a joguk, hihetetlen számomra. Szóval, ha lehallgattok minket, akkor helló, MI-5!

Helló, NSA!

– [Nevet] Helló! Nem vagyok túlzottan paranoiás miatta, de egyetértek vele. Bizonyos szempontból rendben van, hogy Snowdent Nobel-békedíjra jelölték emiatt. Szerintem a sajtószabadság nagyon fontos dolog, csak hogy számbavegyük a témát, ha pedig a sajtó irányítva van, akkor az egy nagyon veszélyes dolog. Egyik dolog, amiért szeretek színész lenni, az az, hogy néha esélyt kapsz rá, hogy.. nem feltétlenül érzem szükségesnek a politikai kijelentéseket, a színészeknek pedig tényleg nem kellene ilyeneket tenniük, de néha a munkád során lehetőséget kapsz rá. A drámán keresztül. Gyerekkoromban elolvastam az 1984-et, ami egy olyan könyv volt, aminek megszállottja lettem. Évekig paranoiás lettem mindennel szemben. Örülök neki, hogy egy új filmet készítenek belőle, mivel fontos dolog, és mindig tisztában kell lennünk vele, hogy a kormányok mennyire figyelnek meg, vagy hallgatnak le téged, és hogy ne hozzák nyilvánosságra amit hallottak, vagy amit csinálnak. De én személy szerint nem mindig figyelek oda a térfigyelő kamerákra, hiszen ahhoz túl sokat mélyedek a gondolataimba.

Néha nem a kormány kameráiról van szó. Bárhová mész a nyilvánosság előtt, az emberek képeket készítenek rólad. Nagyon idegesítő lehet, amikor nem hagyják abba.

– Hogy gorombának dolognak vélem-e azt, hogy az emberek az engedélyem nélkül fényképeznek le? Persze, hogy annak vélem. Sokat küszködök vele. Egy halom kamerás telefon mutat rám állandóan, és nem a finom módon. Több színész barátom, valamint én is dühösek leszünk miatta. Ez egy hihetetlenül durva viselkedés. Egy dolog megkérni valaki egy képért, és megadni nekik az igen vagy a nem válaszának lehetőségét, mivel remélhetőleg igent mondanak. De hogy engedély nélkül készítsenek képet rólam, az a személyiségi jogok megsértése. Az embereket figyelmeztetem is érte. A legtöbb esetben talán csak túlreagálják a helyzetet az emberek, hogy egy hírességet ismerhetnek fel, és ez teljesen ártatlan. Ha az utcán vagyok, és valami érdekeset látok, akkor arról szívesen készítenék egy képet. De aztán megállítom magam, mert tudom, hogy milyen érzés lehet. Új etikettre lenne szükségünkre, hogy kezelni tudjuk az új technológiát.

Miféle szabályokat javasolnál?

– Nos, nem hiszek a nyilvános megszégyenítésben sem. Nem is hiszem, hogy az embereket meg kéne szégyeníteni emiatt. Csak abba kéne hagyniuk a fényképezgetést. Egy színész, zenész, vagy csak valaki az utcán, aki furcsán viselkedik? Tudnod kéne, milyen érzés az, amikor más emberek megfigyelnek, vagy lefényképeznek téged az engedélyed nélkül. Ha neked sem tetszene, akkor te se tedd más emberekkel. Légy sokkal udvariasabb. Mert én azt elmondhatom neked, hogy nagyon kényelmetlen érzés, ha folyamatosan engedély nélkül fényképeznek. Ezért megkérném az embereket, hogy ne tegyétek… senkivel se.